2007-ben kezdődött, amikor a jogi egyetem elvégzése után 3 évnyi ügyvédi irodai gyakorlattal valami újat kerestem, valami mást. Így kerültem a Generalihoz a Jogi Csoportba, mint jogi előadó. Teljes változás volt nagy szervezetben lenni egy kis irodához képest. Új jogi területekkel kellett képbe kerülnöm, és elkezdtem megismerni egy biztosító működését is.
Egy év után – nem kis meglepetésemre, de annál nagyobb büszkeségemre – csoportvezető lehettem a kárrendezési területen. Teljes változás volt a korábbi munkakörhöz képest, hiszen itt már nem csak magamért, hanem egy egész terület megfelelő működésért is feleltem. Hatalmas kihívás és felelősség volt, és rengeteget kellett dolgozni, hogy helytállhassak az új pozíciómban.
Új képességeket, tudást kellett megszereznem, legyen az akár termékismeret, új jogterület, people management. Mindig jött valami új: átszervezések és ezzel együtt új kollégák (Remek csapatom volt, köszönet nekik!), vagy új módozatok kárrendezése. Sosem volt unalmas és mindig volt miben fejlődni. A Generali mindig is partner volt a fejlődésben, a fejlesztésben. Gondolok itt vezetőimre (és vezetőtársaimra), akik támogattak, mentoráltak a vezetővé válás útján egy-egy tanáccsal, akiktől „lesni” lehetett, de gondolok itt azon tréningek és oktatások sorára is, amelyeken részt vehettem és abban segítettek, hogy igazi felkészült szakember és vezető lehessek (MAP tréning, Hatékony vezetés, jogi konferenciák, stb.)
Teltek az évek és megint azt éreztem, hogy valami újat kell keresnem. Noha a feladataim egyre inkább menedzseri jellegűek lettek, mégiscsak egy specialista szerepkörben voltam. Én pedig az ezen kívüli világra is kíváncsi voltam. Visszaültem hát újra az iskolapadba és ismét egyetemista lettem – jövőre már közgazdász (is) leszek (remélem J). És a Generali ismét partner volt a váltásban: 2019-től immár stratégiai projektvezetőként dolgozom, és a céget egy új oldaláról láthatom. Teljes változás volt ez a korábbi munkakörhöz képest: új területeket, folyamatokat, kollégákat ismerhettem meg, sokkal teljesen képet kapok már a működésünkről, de persze rengeteg új képességet, kompetenciát is fel kellett venni, melynek ára van: rengeteg idő és energia, komfortzónán kívüli tartózkodás. De ez a sok új tudás mind hozzám tesz. No pain, no gain.
Két fő területet emelnék ki a feladataimból: a projektvezetést és az innováció-menedzsmentet, hiszen mindkettőben komoly szakmai tudása van a csoportnak. Az innovációval kapcsolatban nagy élményt jelentett a tavalyi 200 fős, egész napos Innovációs Klub – REPETA rendezvénynek aktív részesének, szervezőjének lenni, ami nem mellesleg egy igazi csapatépítő is volt nekünk.
Úgy érzem, hogy megtaláltam az új helyemet, ahol széleskörű gyakorlati ismereteket szerzek, melyek remekül kiegészítik az elméletben elsajátítottakat, ugyanakkor a korábbi vezetői és szakmai tapasztalatom is remekül felhasználható. Ez egy kölcsönös win-win szituáció és remek példája is annak, hogy a Generali nem csak elvárja, hanem támogatja és ösztönzi is az élethosszig tartó tanulást és fejlődést.
Ahhoz, hogy a Generali újabb 190 évig fennmaradhasson és sikeres lehessen az kell, hogy folyamatosan változzon, fejlődjön és megfeleljen az új kor változó kihívásainak – ahogy eddig is tette. De ez nem lehetséges, csak akkor, ha mi magunk is változunk, ha ma mi magunk is tanulunk és fejlődünk. Hiszen a Generali mi vagyunk.