25 Jun 2021

Te mit választanál?

Ágnes Borus from Generali Biztosító Zrt.

A Generalival dupla jubileumot ünneplek: az idén lesz 30 éve, hogy itt dolgozom. Sokat gondolkodtam azon, ilyen sok évből mit ragadhatnék ki? Hogyan lehet ennyi évet, élményt egy sztoriba összesűríteni?

Meséljek a kezdetekről, amikor a középiskola után csak egy évre terveztem itt, mert utána nappali tagozaton tovább akartam tanulni, de a lelkes csapat, a mindig változó feladatok, egy cég felépítésében való részvétel egy időre elfeledtette velem a továbbtanulás gondolatát? Azt írjam le nektek, amikor belecsöppentem az első fúziómba, vagy az első migrációmba (mindkettőről vannak régi és egészen friss emlékeim is) és hogy sokszor lehetetlennek tűnő helyzeteket megoldottunk, mert kihívásként és nem teherként éltük meg, utána pedig nagyon büszkék voltunk magunkra és közösen ünnepeltük a sikereinket?

Talán írhatnék arról, hogy milyen érzés volt az egykori vezetői feladataim mellett belekóstolni a fejlesztések világába és megélni, hogyan lesz működő alkalmazás egy ötletből? Az lenne a legérdekesebb, amikor már Anyukaként álltam újra munkába egy teljesen más területen, új kihívásokkal, feladatokkal, emberekkel körülvéve, de a személybiztosítási csapat családias hangulata és támogató hozzáállása átlendített a nehézségeken?

Arról beszéljek, hogy sokan kérdezik, hogyan tudok ennyi évig egy munkahelyen dolgozni, nem tartom-e unalmasnak mindig ugyanazt csinálni és csodálkozva válaszolom, hogy nem tudom mit jelent, mindig ugyanazzal foglalkozni, mert színesek és érdekesek a kollégák, valamint  a feladatok?

Meséljek a munkatársaimról, akik minden nap felvillanyoznak, mert komolyan gondolják, hogy az első az ügyfél, egymást inspiráljuk ötletek, vagy problémák esetén, ha kell, úttörő szerepet és felelősséget vállalunk, lojálisak vagyunk egymással és körülöttem mindenki sokkal többet tesz, mint ami elvárható lenne?

Osszam meg veletek az érzéseket, amikor egy migráció és egy világjárvány közepén, a Generali volt a biztos pont az életemben, aki a home-office azonnali és folyamatos biztosításával, a különböző online programlehetőségekkel, hasznos tippekkel segített megoldani az otthon tanulás, háztartás, munkavégzés,  testi és szellemi jóllét gordiuszi csomóját és így én is megtapasztalhattam, hogy a Generali törődik velünk és komolyan gondolja, hogy vigyáz ránk? Amikor elhiszem, hogy ÉRTÉK-nek lenni nem csak egy díj, hanem MINDENKI ÉRTÉK a Generalinak: extra szabadnap, munkavállalói összefogás a nehéz helyzetbe került dolgozókért, irodai munkavégzés létszámkorlátja, folyamatos tájékoztatások Covid helyzetről és még sorolhatnám hosszan az utolsó egy év eseményeit?

Nem tudok választani… Amikor kimegyek az utcára és a Covid járvány miatt kényszerűségből fel kell vennem a maszkomat, büszkén viselem, ami azt hirdeti, hogy „a Piros vigyáz rám”, mert hiszem, hogy a Generalinál tényleg első az ÜGYFÉL=EMBER=azaz MI, és a Generali valóban MI vagyunk.